Nyolczas Krisztina

Szolnoki Kosár Közösség és Jóllét Műhely alapító

Humánökológia szakos hallgató és lendületes pályakezdő ökológiai gondolkodó és aktivista vagyok. A lélek és az elme útját fürkészve két terapeuta képzés folytatásaként civilizációs válságunk eredetének megismerésének ösvényére léptem. Az első megértéseimet akció követte. Mivel hiszem, hogy a jelen elérhető ismeretek birtokában minden út az élelmiszer önrendelkezéshez és a helyi közösségekhez vezet, ezért célom, hogy ez a megértés a legváltozatosabb formákban mutathassa meg önmagát rajtam és minél többeken keresztül. Ezért egy induló egyesület és kosár közösség élén dolgozok, szívügyem egy tudatos, helyi szubkultúra ébresztése, eszközeimnek pedig többek között a helyi akciókat és remélhetőleg hamarosan a művészet közösség formáló erejét is választhatom.

Vissza

Budai Gergely, Merza Péter, Garami Gábor, Nyolczas Krisztina:

Kerekasztal beszélgetés: Integrált környezetvédelem

Online tér - 2020. 06. 21. Vasárnap 17:00-19:00

A kerekasztal kérdésfelvetései:

Hogyan illeszthető a környezetvédelem gyakorlata minden tettünkkel összhangba?
Az életünk minden területén meg tudjuk-e élni környezetvédelmi elhivatottságunkat?
A belső út, ami ide vezet milyen felismeréseken alapszik?
Van-e olyan pont, amikor már az okoz kényelmetlenséget, amikor nem ökologikusan cselekszünk?

Moderátor: Garami Gábor